A motiváció szerepe a tanulásban
Szülőkkel és pedagógusokkal való beszélgetésekben gyakorta visszatérő megállapítás, „az a baj, hogy semmire nem motivált”. Ha ez így lenne, akkor az valóban nagy baj lenne, de amikor azt kérem, hogy mondjanak erre példát, csupa olyan feladat kerül szóba, melyek elvégzéséhez ritkán érzünk erős motivációt. „Nem akarja megírni a leckéjét, nem készít szorgalmi feladatot, nem rak rendet a szobájában, nem szedi ki az edényt a mosogatóból, nem hajtogatja össze a szárazruhát.” Ezek a feladatok életünk részei, de különösebb lelkesedést kevesekből váltanak ki.
Kicsivel később ugyanerről a gyerekről dicsérő szavak is elhangzanak, kitartó egy sportágban, extrém hosszú ideig és nagy figyelemmel foglalkozik egy játékprogrammal, sok időt tölt el a hobbijával.
A gyerekek szívesebben választanak olyan feladatot, ami érdekli őket, amiben sikeresnek érzik magukat. A választott tevékenységekben is szükség van felkészülési, tanulási szakaszra, ekkor a vágyott cél elérése adja a lendületet a próbálkozáshoz, tanuláshoz, megtanuláshoz. Megjelenik a belső motiváció, a cél elérésének a vágya. Játékhelyzetekben is gyakran megfigyelhetjük, hogy a próbálkozások sora javítja a teljesítményt, majd a célba érve a gyermek elégedett önmagával, „bezsebeli” a dicséreteket. Vagyis a gyerekek fejlődésük során számos alkalommal bizonyítják, hogy képesek motiváltak lenni, ha a feladat örömöt jelent számukra, ha teljesítményükre mások is felfigyelnek, ha kiemelkednek társaik vagy testvéreik közül. IIyenkor látjuk, ahogy kihúzza magát, vállait, fejét megemeli, beszívja a levegőt, mellkasát kidomborítja élvezi a sikert.
A siker növeli az önbizalmat, az önértékelést, erősödik a motiváció. Támogatja és fenntartja a motivációt, ha a környezetben elérhető felnőttek kellő figyelemmel követik a gyermek teljesítményét. Az eredmények együttes átélése arra is jó, hogy legközelebb utalhatunk a korábbi sikerre és példaként említhetjük. A szülőkkel való megbeszélés során gyakran tapasztalható, hogy a szülők mennyire találékonyak gyermekük megerősítésében, bátorításában. Többségük feltehetően szüleitől, nevelőitől tanulta meg, hogy miként lehet előhívni a tanulási kedvet. A tanulási motiváció erősitésének célja, hogy kialakuljon a feladattudat és a kötelességtudat, melyek az eredményes tanulás oszlopai.
Mi a motiváció és hogyan működik?
A motiváció az a belső történés, változás, amely segít abban, hogy viselkedésünket irányítsuk, céljainkat megvalósítsuk vagy a feladatainkat elvégezzük. A motiváció mint cselekvésre serkentő belső erő születésünktől bennünk van, gondoljunk a néhány hónapos kisbabára, aki hosszan próbálkozik, míg meg nem kaparintja a vágyott tárgyat, vagy a kisgyerekre, aki újra és újra kezdi építeni a le dőlt tornyot. Ezekben a példákban könnyű felismerni az elszántságot, az akaratot, a törekvést. Ha ilyenkor a szülő vagy a nevelő ezeket észreveszi és dicséri a gyermeket, megerősíti őt abban, hogy helyes dolgot tesz.
A belső és a külső motiváció között különbséget tehetünk, annak mentén, hogy miből adódik és milyen célja van. A személy érdeklődéséből fakadó törekvés saját céljának megvalósítására olyan erőfeszítésre sarkallja, melynek jutalma az öröm, a siker és az eredményesség élménye.
A külső motiváció olyan célok esetében válik szükségessé, amelyek elérése nem a gyermek szükséglete, ezért megvalósítását a szülő vagy a nevelő buzdítással, jutalmazással, megelőlegezett elismeréssel próbálja előhívni. A dicséretnek vagy a folyamatos dicséretnek nagy jelentősége van a gyermek személyiségfejlődésében. Ha jókor és jól dicsérünk, ha még jutalmazzuk is a jól sikerült cselekvést vagy viselkedést, akkor erősítjük a belső motivációt. Ha elmulasztjuk a megerősítést, akkor kevésbé tudjuk felépíteni és erősíteni a belső motivációt. Ennek lehet következménye, hogy a gyermek rátanul és ráhagyatkozik a külső motivációra. Adjunk lehetőséget saját ötletei, elképzelései, később majd céljai megvalósítására. A külső motiváció mintegy beindítja a belső motiváció működését. A jutalmazó központ (az agyban) a külső és a belső motivációra azonos módon reagál.
A nevelés folyamatában legyen cél, hogy fokozatosan alakuljon, fejlődjön az önidított belső motiváció, és ezt támogassa a környezet.
Kamaszkorban kiemelt szerepe van a jutalmazás módjának és a jutalom jellegének is. Ha a külső motiváció megerősítése valamilyen áhított tárgyi jutalommal társul, és ez rendszeresen így történik az idő előrehaladtával tapasztalható, hogy a bevonódás a célok, feladatok megvalósításába egyre inkább jutalomfüggő. Sok gyerek számára jutalom a szülő figyelmének birtoklása, a szülő jelenlétének elnyerése vagy lelkesítő nézőként való közreműködése.
Az idő múlásával ez egyre nehezebben biztosítható és egyre jobban megterhelő a szülő számára. Ráadásul csak akkor hatásos, ha a szülő emeli a jutalom mértékét, aminek objektív és szubjektív akadályai lehetnek. Egy idő után elfogy a szülő türelme, áttér a noszogatásra, ígérgetésre, majd akár fenyegetésre, megvonásokat helyez kilátásba. A szülő és gyermeke is érzi, tudja, hogy rossz irányba haladnak – de van-e visszaút? Ráadásul minél gyakrabban fordul elő, hogy az elhangzottaknak nincs következménye, annál inkább csökken az erejük, és mindketten kimerülnek.
Az is szükséges lenne, hogy az iskolai és az otthoni jutalmazási rendszerek azonos vagy közelitő tartalmúak legyenek.
A tanári jutalmazás megválasztása is kritikus döntés. Az alsó tagozatban kezdetben elfogadható a tárgyi jutalom, de ebben is indokolt az önmérséklet. A túlbonyolított jutalmazási rendszer (pl. 10 piros pont egy kis ötös, öt kisötös egy ceruzás nagy ötös, majd további feltétel teljesítésével elnyerhető egy nagy ötös) nehezen követhető a tanuló számára és ezért kétséges az eredménye. Nem azt szeretnénk elérni ugyanis, hogy minél több pontot gyűjtsön és azokat váltsa egyre magasabb értékű jutalomra, hanem sokkal inkább az a célunk, hogy felkeltsük az érdeklődését, előhívjuk a rendszeres és kitartó munka készségét. Az életkor előrehaladtával a tárgyi jutalmazás jelentősége elkopik, de vajon sikerült-e kialakítani és rögzíteni mindez idő alatt a tanulási kedvet, a tudáscélt? Ha ez utóbbi viselkedés megjelenik, akkor nincs szükség tárgyi jutalomra, mert egy biztató dicséret is kellően motiváló lehet.
Az otthoni tanulás mint konfliktusforrás
Iskoláskorú gyermeknél számítunk arra, hogy tudja és érti, mi a feladata, miben legyen kellően önálló, hogyan készítse fel magát a sikerre. Ugyanakkor a szülők és a pedagógusok szembesülhetnek azzal, hogy a tanuló egyéb önjutalmazó motivációi erősebbnek bizonyulnak a tanulási érdeklődésnél. Például szívesebben játszik vagy nézelődik a számitógépén, levelezget társaival, ezek gyorsan és könnyen elérhető „jutalmak” számára. Nehéz azonban rávenni a gyakorlásra, tanulásra egy olyan távoli cél érdekben, hogy például a továbbtanulása zökkenőmentes legyen.
Az otthoni tanulás nehezítettsége más és más módon jelenhet meg, és többnyire más és más okok váltják ki. Vannak olyan helyzetek, amikor az okok közül nem a motiválatlanságra gondolunk elsősorban, hanem olyan érzelmi állapotokra, melyek erősebbek, mint a tanulási cél.
Csak akkor csinálom, ha mondják, ha legalább tízszer mondják, ha hangosan mondják, ha kiabálnak, ha fenyegetnek, de akkor sem. Inkább sírok, dühöngök, visszakiabálok és így tovább. Tanulhatnék egyedül is, de én csak akkor tanulok, ha valamelyik szülő ül mellettem, figyel rám, segít és elviseli, ha nyűgös, türelmetlen és szemrehányó vagyok. Ilyenkor a gyermek úgy érzi, hogy a szülő nélkül tehetetlen, szinte nem is létezik. Ezek mély és erős érzések, nagyon nehéz ebből a csapdából kiszabadítani őt.
Tapasztalható szülő és gyermeke között olyasfajta „összenövés”, amikor a gyermek nem képes a szülőről leválni, nem kezd önállósodni, mert életét még mindig a szülőn keresztül éli. Tulajdonképpen a szülő jelenléte és figyelme tartja fenn a munkaképességét. Ekkor a tanulás is nagyon bonyolult helyzetet kíván, amit ceremóniák és szokások uralnak, amelyek a közös tanuláshoz társulnak. Feltehetően erős szorongás és veszélyérzet van a háttérben, ezt könnyíti vagy szünteti meg a szülő jelenléte.
Amikor a tanuló és a szülő hosszú időre „beleragadnak” a közös tanulás helyzetébe, nagyon gondosan kell eljárni. Mérlegelnünk kell, hogy a motiváció hiánya, az érdektelenség, az erőtlenség vagy valami más áll a viselkedés hátterében. Ezekben az esetekben célszerű szakember segítségét kérni, ez pszichológiai beavatkozást kíván, különösen idősebb tanulóknál.
Hasonlóan gyakori, hogy az otthon szinte semmire sem rávehető tanuló a közösségben éppen ellenkezőleg viselkedik. Az otthoni környezetben érdektelen és tunya, a közösségi környezetben (pl. sport, iskola) aktív, iparkodó. Az tapasztaljuk, hogy a tanuló viselkedése környezet- és személyfüggően alakul. Nem mindegy, hogy otthon mutatkozik-e meg az aktív munkaképesség vagy inkább az iskolában. Vajon hol szeretné inkább elérni az elismerést, otthon vagy a társak előtt, közösségi helyzetben? Ennek kapcsán is felmerülhet külső segítség igénybevétele.
A motiváció rendkívül érzékeny mutatója mindannak, ami bennünk és a környezetünkben történik. A jó ütemű fejlődéshez optimális motivációs egyensúly lenne ideális feltétel, de éppen ezt olyan nehéz elérni vagy fenntartani.
Hogyan értelmezzük a motiváció szerepét a tanulásban?
Könnyű belátni, hogy a sikeres tanulás előfeltétele az erős és hosszan fennmaradó motiváció.
Azonban a motiváció fogalma a pedagógiában két aspektusra bontható, amelyek szorosan összefüggenek egymással. Knausz Imre (2001), a téma egyik szakértője „A tanítás mestersége” című könyvében azt írja, hogy: „A tanulási motiváció egyik aspektusát azok a belső hajtóerők alkotják, amelyek a tanulót a tanárral való együttműködésre, a tanulási folyamatban való aktív részvételre késztetik. A másik aspektust pedig az oktató erőfeszítései jelentik, amelyek célja, hogy a tanulót rávegyék a tanulásban való együttműködésre.”
A motiváció piramisa
Akit a motivációk hierarchikus egymásra épülése mélyebben érdekel, annak a témát kutató Abraham Maslow amerikai pszichológus munkásságát érdemes megismernie, aki az 1950-években az emberi szükségletek hét szintjét határozta meg és ezeket egy piramisba rendezte össze. Nem csak érdekes az elmélet, de rendszere alkalmas arra, hogy a piramisba rendezett szükségleteket megismerve, mélyebben és jobban értsük mások és önmagunk tetteinek mozgatórugóit..
Témánk szempontjából eltekinthetünk az alapvető biológiai szükségletek bemutatásától, bár ez sem olyan egyértelmű. Jól tudjuk, hogy az éhség, a gondozatlanság, ami elhanyagoló vagy rossz szociális helyzetű családokban előfordulhat, kedvezőtlenül befolyásolják a tanulás eredményességét. Az idegrendszer fejlődését akadályozzák a biológiai és érzelmi hiányállapotok, vagyis nem motiválatlanság, hanem a szervezet elégtelen működése áll a háttérben.
Daniel H.Pink (2010) motivációkutató – Maslow nyomán – a tanulással kapcsolatban három alapszükségletet nevez meg:
Az önmegvalósítás: autonómia (saját tevékenységem szabályozása, utasítás és engedélykérés nélkül), az önbecsülés: kompetencia (önbizalom: annak megtapasztalása, hogy meg tudok csinálni valamit), a társas: kapcsolat (megélni, hogy számítanak rám, megbecsülnek.
Felelős szülőként, pedagógusként mit tehetek a tanulási motiváció erősítéséért?
A tanulási motiváción elsősorban a tanulási feladat iránti elkötelezettséget értjük. Nevelőnek, szülőnek egyaránt arra kell törekednie, hogy a gyermek rendelkezzen azokkal a személyiségtényezőkkel, amelyek a szükséges és elvárt teljesítményhez az energiát biztosítják. Ezért fontos már korai életkortól előhívni és fenntartani az érdeklődést. Ezt tanulni és gyakorolni is lehet. Ugyanilyen kiemelt szerepe van az egészséges versenyszellemnek. Ami nem elsősorban a másik legyőzésére irányul, hanem a saját célok elérésére, a személyes teljesítmény javítására. A harmadik tényező a kitartás, ami meghatározó feltétele a versenynek, továbbá önmagam folyamatos fejlesztésének és fejlődésének belső igénye.
Néhány szempont, ami rámutathat arra, hogy mennyire erős a munkamotiváció.
- Van-e elképzelése a jövőről, milyen célt tűzött ki maga elé?
- Ha vannak céljai, ezek milyen természetűek és milyen időtávra vonatkoznak?
- Tud-e említeni a múltból olyan alkalmat, amikor sikeresnek érezte magát?
- Mi volt a siker jutalma? Elégedett volt-e magával, örömöt érzett-e? Di csérték, jutalmazták, példának állították?
- Szülei, osztálytársai, barátai támogatják-e biztatják-e?
- Van-e olyan osztálytársa, akinek teljesítményét elismeri és motiválólag hat rá?
- Milyen pozitív/negatív élményei vannak a tanulással kapcsolatban?
- Milyen érzelmek kapcsolódnak az iskolához, a tanuláshoz? Mit érez vagy mi jut eszébe, ha az iskolára gondol, ha a tanulásra gondol, ha a társakra gondol?
- Mennyire reálisan ítéli meg a saját tanulási teljesítményét?
- Van-e sikerélménye, kap-e dicséretet, elismerést? (Lénárd, 2012)
A családi példa jelentősége a tanulási motivációban
A tanulási motiváció kialakulására erős hatással van a szülő értékrendje. Azokban a családokban, ahol fontos a tanulás, a tanulás által való boldogulás reménye és elismerése, már korai életkortól és főként természetes módon kapcsolódik össze a tanulás eredményessége és a szülői elismerés.
Tekintsük át azokat a lehetőségeket és hibákat, amelyek erősíthetik vagy gyengíthetik a tanulási kedvet, érdeklődést
A szülő jutalmazó-büntető magatartásának dinamikája kezdetektől alakítja gyermeke motivációs rendszerét. A kutatások sokasága azt mutatja, hogy hosszabb távon a jutalmazás képes maradandó változást előhívni. Terjedelmi korlátok miatt csak a legfontosabb jutalmazási alkalmakat és eszközöket soroljuk: dicséret, szeretetkinyilvánítás, énerősítés, a biztonság megerősítése, közös élmény nyújtása. A családok különbözése folytán ezek az alkalmak sokszínűek és a családra jellemző módon teljesülnek.
A gyermeknevelés azonban nemcsak a jutalmazás, hanem a büntetés eszközeit és alkalmait is megkívánja. Mielőtt ezekről szólnánk, ide kívánkozik az a tapasztalat, hogy vannak olyan családok, amelyekben úgy sikerül kialakítani a szeretet nyelvét, hogy az mentes a túlzásoktól, mind a dicséret, mind a szidalmazás láthatatlan kereteken belül maradó egyensúlyi állapotban vannak. Ez a nevelés művészete, ami sok figyelmet, törődést és a gyermek tiszteletét kívánja meg.
Ha mindenképpen büntetni kell, akkor az elsősorban szóbeli elmarasztalás, figyelmeztetés. Ha ez nem kellően hatékony, akkor lehetséges átmeneti megvonás, átmeneti izoláció. Remélhetően egyre ritkábban fordul elő a fizikai agresszió, a tartós megvonás és a kiközösítés.
Helytelen szülői magatartás, ha a szülő következetlen. Ugyanazt a helyzetet, kérést egyszer engedi, másszor tiltja, egyszer jóváhagyja, dicséri, más alkalommal elégedetlen. A visszatérő elégedetlenség, a negatív minősités, ha tartósan fennáll, azt már tekinthetjük lelki terrornak. A lélek rombolása sokfajta módon történhet, pl. tartós szeretetmegvonás, az önértékelés rongálása, a megszégyenítés, a testvérek közötti -hosszan fennálló- lényeges különbségtétel.
Megismerve a motiváció természetét és jelentőségét, gondolhatjuk azt, hogy ismét egy újabb szülői feladat, amivel meg kell birkóznunk. Szerencsére a motiváció nem direkt külső beavatkozásra, hanem spontán módon ébred, fejlődik és érik. Ha vannak hiányok vagy torzulások, akkor a legtermészetesebb módon, a szeretet és az elfogadás eszközeivel ébresszük a belső motiváció rendszerét.
FORRÁSOK
Knausz Imre (2001) A tanítás mestersége. Iskolafejlesztési Alapítvány. Utolsó letöltés 2024. szeptember 22.
Pink, Daniel H. (2010) Motiváció 3.0. HVG könyvek, 2010.
Oláh Tibor (2018) Motiváció az iskolában – A 14-15 éves korosztály motivációja
Írta: Dr. Torda Ágnes, gyógypedagógus-logopédus, klinikai gyermek-szakpszichológus